Ezer év küzdelmes fennmaradását ünnepelte a HVIM Székesfehérváron
2009.01.03. 16:57
Szép számú érdeklődő előtt ünnepeltek a város jobboldali szervezetei: a HVIM, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Gárda. Kivételes alkalom volt a szónokok és a hallgatóság számára is, hogy egy rendezvény végre az ünneplésről, nem pedig a megemlékezésről szólt. Ünnepségünkkel megpróbáltunk hitet önteni a résztvevőkbe, hogy lám, ezer év minden kínja, megaláztatása és katasztrófája után még mindig Magyarországnak nevezhetjük a földet, ahol élünk, és ha az államhatalom szerint nem is, mi igenis érezzük, hogy ez az ország folytonos utódja az apostoli Szent István királyunk által alapított birodalomnak.
A tömegben megbúvó civilruhás rendőrök arcán néhol döbbenet látszott, mikor véget ért az ünnepség: talán nem hitték rólunk, hogy képesek vagyunk szeretni is, hiszen a cionista média évek óta torzítja hazaszeretetünket nácizmussá, nemzethűségünket antiszemitizmussá. Ez a rendezvény, sok másikhoz hasonlóan, kiváló alkalom volt rá, hogy megmutassuk a világnak, mi nem a gyűlöletből, hanem a szeretetből táplálkozunk, de egyben figyelmeztetés is, hogy ez nem jelenthet egyet a megalkuvással, hiszen Krisztus Urunk is korbáccsal verte ki a kufárokat a templomból.
"Legyen hát ez a nap hitünk erősítésének, meg-meg bicsakló akaratunk acélozásának, hűségünk növelésének a napja."- zárta gondolatait a HVIM helyi vezetője.
|